A Pannonia Bio idén karácsonykor ismét nemes ügyek mellé állt

A már hagyománnyá vált év végi jótékonysági kampány keretében 2021-ben a tavalyi összeg dupláját, 15 millió forintot adományozott a Pannonia Bio Zrt. Dunaföldvár városának.

A vállalat a korábbi évekhez hasonlóan helyi közösségi célokat támogat. Az adományból az önkormányzat kétmillió forintot az ünnepek alatti helyi szociális étkeztetésre fordít. 2,5-2,5 millió forinttal támogatják a poszt-Covid-problémák enyhítését célzó pszichológiai tanácsadást, valamint a távoktatást segítő digitális eszközök megvásárlását azon családok számára, akik nem rendelkeznek mindezekkel.

Pavel Kudriavtcev vezérigazgató és Hódos Ferenc stratégiai igazgató nyújtották át szerda délelőtt a Pannonia Bio Zrt. szimbolikus csekkjét Jung Katalinnak – a dunaföldvári Család- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjének, Kuti Valériának – a dunaföldvári Vöröskereszt képviselőjének, Úr-Hosszú Edinának – a "Gyermekeink Jövőjéért" közalapítvány képviselőjének és Horváth Zsoltnak, Dunaföldvár polgármesterének.

A  fennmaradó összegből ötmillió forint jut a helyi óvodák játszótereinek fejlesztésére, hárommillió pedig a város kezelésében álló játszóterek felújítására.

A Pannonia Bio Zrt. mellett a Magyar Vöröskereszt is hozzájárul az ünnepek alatti szociális étkeztetéshez. A digitális eszközöket pedig a helyi Családi és Gyermekjóléti Szolgálat szerzi be és osztja szét a Gyermekvédelmi szolgálat segítségével.