Rangos díjat kapott a Pannonia Bio vezérigazgatója!

Idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Tolna megyei Prima Díjátadó Gálát, melynek keretein belül a kiemelkedő személyeket díjazták a tudomány, művészet és sport területéről, valamint a Vállalkozók Országos Szövetségének Tolna megyei szervezete jutalmazta azokat a megyei vállalkozókat és cégvezetőket, akik a terület fejlődéséért nagy lépéseket tettek.

Az Év Tolna Megyei Vállalkozója kitüntetettjei között szerepelt idén Pavel Kudriavtcev, a Pannonia Bio vezérigazgatója is, aki már több, mint két éve vezeti sikeresen Európa legnagyobb egy telephelyen található biofinomító üzemét.

A folyamatos fejlődés és új befektetéseknek köszönhetően a tíz éves vállalat már közel 400 munkavállalót alkalmaz, ezzel a térség egyik legvonzóbb és legnagyobb munkáltatójává vált az elmúlt tíz év alatt.
Pavel Kudriavtcev szerint az elnyert díj az egész kollektíva és az összes munkavállaló érdeme, valamint számára a legfontosabb, hogy megbecsült, együttműködő és felelősségteljes emberekkel dolgozzon együtt egy közös cél eléréséért.

Első kép: Pavel Kudriavtcev az Év Tolna Megyei Vállalkozója, második kép: Dr. Süveges Árpádné, Dunaföldvár alpolgármestere díjat ad át Pavel Kudriavtcev-nek
Fotókat készítette: Makovics Kornél, teol.hu