Tűzoltósággal bővült a Pannonia Bio dunaföldvári biofinomítója

Ünnepélyes keretek között avatta fel létesítményi tűzoltóságát a Pannonia Bio Zrt. A vállalat komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt években: termelő kapacitásban és komplexitásában is bővült a biofinomító. A fejlesztés, amely még magasabb szintre emeli az üzem és a környéken élők biztonságát, országos szinten is kiemelkedő.

A február 16-án tartott megnyitón Pavel Kudriavtcev, a vállalat vezérigazgatója elmondta, az új tűzoltósággal egy három évvel ezelőtt elindított munkahelyi egészség és balesetvédelmi program újabb fontos mérföldkövéhez érkeztek meg. – „A Pannonia Bio rendkívül gyors ütemben fejlődik, az elmúlt három évben hatalmasat ugrottunk előre és ez a jövőben sem lesz másképp. Azért, hogy a fejlődés fenntartható maradjon fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan csökkenteni tudjuk a gyárban felmerülő kockázati tényezőket. Ahogy bővülünk dolgozó létszámban, feldolgozási kapacitásban, úgy kell egy lépéssel mindig előbbre lépnünk a balesetvédelem területén is.”

Pavel Kudriavtcev
 

A megnyitót egy két hónapos tesztüzem előzte meg, az ezt megelőző időszakban 20-25 perces beavatkozási idővel kalkulálhatott a gyár vezetősége és a működést ellenőrző hatóság. Ez most 5 perc alá mérséklődött, ennyi idő alatt a gyár bármelyik pontján meg tudják kezdeni az oltást a gyár szakképzett tűzoltói – tette hozzá a vezérigazgató, aki aláhúzta, hogy a hatóság által előírt tűzoltóság létrehozása egybevágott a cég saját törekvéseivel is. 

„Ha a Pannonia Bio-nál belevágjuk a fejszénket valamibe, akkor azt szeretjük a lehető legmagasabb szinten befejezni. Ezért biztosítottuk a legjobb eszközöket és körülményeket új kollégáinknak, de legalább ennyire fontos szerepe volt a projekt sikerességében a helyi katasztrófavédelem szakmai támogatásának” – zárta gondolatait Pavel Kudriavtcev.

Dunaföldvár polgármestere, Horváth Zsolt elmondta, a Pannonia Bio több mint tízéves működése során számtalanszor bizonyította, hogy megbízható partnere a helyi önkormányzatnak. – „Városvezetőként felelősséggel tartozom a város lakóinak biztonságáért. Ez a mai fejlesztés tovább szolgálja a bizalmunkat, extra garanciát és megnyugvást nyújt arra, hogy felkészültek vagyunk és ha a szükség úgy kívánja segíteni tudunk egymásnak” – zárta gondolatait Dunaföldvár első embere.

Dr. Hábermayer Tamás, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese kiemelte, egy ilyen nagyságú és komplexitású biofinomító biztonsága nem garantálható a hatóságok szoros együttműködése nélkül. „Ehhez a pannoniás tűzoltó kollégák segítsége is szükséges, a mai megnyitótól azt várjuk, hogy még a korábbinál is magasabb szintre léphet a kooperáció a két fél között. A cég folyamatosan fejlődik, ezért szükséges az, hogy olyan képzett tűzoltók dolgozzanak itt, akik a teljes gyár minden négyzetcentiméterét pontosan ismerik – fűzte hozzá az ezredes, aki a Pannonia Bio előkészítő munka során tanúsított hozzáállását is méltatta.


Pavel Kudriavtcev és Dr. Hábermayer Tamás
 

A létesítmény az év minden napján, 24 órában működik és 15 új pozícióval bővítette az immár több mint 400 főt foglalkoztató üzemet.